Schwajda György

Az anya VÁRI ÉVA Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló művész

A nagyfiam NÉMETH JÁNOS

A kisfiam BÁNKY GÁBOR Jászai-díjas

A kislányom TAMÁS ÉVA

Öcsi GÖTZ ATTILA

Mariska FÜSTI MOLNÁR ÉVA Jászai-díjas

Szászné BACSKÓ TÜNDE

A nyomozó LÁSZLÓ CSABA

A fiú TATAI GERGŐ

Játéktér: Vata Emil és Vincze János

Jelmeztervező: Hammer Edit

Hang, fény: Szabó Gyula

Rendezőasszisztens: Tatai Gergő

Technikai munkatársak: Adonics Attila, Kolonics Gábor, Ludvig Gábor, Mátrai Klára

Rendezte: VINCZE JÁNOS Jászai-díjas

Az 1985-ben napvilágot látott mű több mint három évtized múltán is húsbavágóan időszerű, és ennek a nagyszerű drámának a főszerepében tér vissza teátrumunkba minden idők egyik legkedveltebb pécsi színésznője, a Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló művész, Vári Éva, akinek rangos díjakkal elismert alakításai máig élénken élnek közönségünk emlékezetében. A Pécsi Harmadik Színházban Füst Milán, Örkény István és Spiró György sokrétű figuráit formálta már meg elementáris erővel a Boldogtalanok Húbernéjától a Tóték Mariskáján és a Macskajáték Orbánnéján át a Kvartett Feleség szerepéig. Most Schwajda főhőseként egy szeretetre éhes, esendő öregasszonyt kelt életre, aki nemcsak kiszolgáltatott és szerencsétlen teremtés, de egy szörnyeteg is: pokollá teszi a környezete életét, pletykál és intrikál. Négy gyereket nevelt föl, és egyedül maradva foggal-körömmel harcol a szeretetükért. Hamis eszközökkel próbál vélt vagy valós igazáért küzdeni, de nem rosszaságból teszi mindezt, hanem azért, mert a kisszerű gonoszkodás elszórakoztatja.

A lánya és a fiai sem rosszindulatból, szívtelenségből, hálátlanságból hanyagolják el, hanem mert más lett az életritmusuk, életformájuk, gondolkodásmódjuk. Szülő és gyermek közül egyik sem különb a másiknál. A körülmények, amelyek között az Anya él, a manipulációi, az ,,ellenfelek” és ő maga is olyan kisszerűek, hogy minden erőfeszítése komikumba fullad. Ettől válik a darab olyan abszurd komédiává, amelynek a mélyéről egy ember tragédiája süt át.

Schwajda György az a drámaíró, aki leginkább megfogadta Örkény István tanácsát, hogy az abszurdot nem kiagyalni kell, hanem föllelni az életben. Ábrázolásmódjának alapja, hogy minden, amit leír, alapjában véve valóságos, csakhogy ezt az abszurditásig fokozza – ebben a történetben is.

A Vincze János rendezte előadás olyan szimultán mérkőzéshez hasonlít, amelyben a főszereplő mindig más ellenfelekkel mérkőzik. A szülőkhöz, a gyerekekhez, a többi emberhez fűződő viszonyaink tartalmára kérdez rá, és e viszonyainkat kell önmagunkban percről percre tisztáznunk.

Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.