A Hamlet 88 perc alatt, 10 szereplő megszólaltatásával, s közbe iktatva Shakespeare korának fogós kérdései. Hogy tanultak szöveget a Shakespeare-társulat, a Lord Chamberlain’s Men színészei? Kire szállhatott a korona a király halála után? Hittek-e az angolok a szellemvilágban? A Globe-ban hol végezhette el szükségét a két órás darabok alatt a néző, ha nem volt erre kijelölt hely? Jobb volt-e akkor embernek lenni, mint ma? Sok érdekesség tárul fel az előadásban, amit a költészet és valóság egybeszövésével prezentálnak az előadók.

Ajánlják azoknak, akik szeretnék megismerni a Hamletet mint színdarabot, és létrejöttének körülményeit. És aki kíváncsi arra, hogy miért tartja 400 éve érdeklődési fókuszában a színházi és a színházat szerető ember ezt a különös és sok ellentmondást rejtegető darabot.

Egy kis ízelítő a produkcióból

Színész: Baksa Imre

Shakespeare szelleme: Kállay Géza egyetemi tanár

Neptun Brigád produkció

A II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál díjnyertes előadása

Helyszín: Játékszín, BOCK Színpad (VI. kerület Jókai utca 21.)

Időpont: 2017. november 10. péntek, 19:00 óra

Az előadás hossza: 88 perc

Jegyár egységesen 2500 Forint