"Hogy volt pofája?"

Közönségtalálkozó Szakonyi Károllyal

A fenti kérdést egy néző tette fel a Játékszín közönségtalálkozóján, január 19-én, egy jelenet szereplőjére utalva. Szakonyi Károly Két nő című színművének délelőtti előadása után több, mint ötvenen maradtak a publikumból, hogy személyesen találkozzanak a szerzővel és az alkotókkal. A beszélgetést Lőkös Ildikó, a produkció dramaturgja vezette.

Szakonyi Károly 2014-ben íródott, Két nő című darabját Tóth Enikő és Zsurzs Kati játssza a Teréz körúti színpadon, Cseh Judit rendezésében. A Két nő témája - megcsalás, megcsalatás, magány - önmagában érdekfeszítő, és hálás alapanyag a különféle művészeti műfajok alkotói számára. Az előadás utáni találkozón a közönség is megerősítette: a párkapcsolat, házasság kudarcai, az egyedüllét kérdésköre sokaknak elevenébe talál. A nézők közül többen személyes történetükkel reflektáltak a színpadi cselekményre.

"Nő nélkül nincsen darab, mint ahogy konfliktus sincsen nélkülük" - így szólt Szakonyi felütése. A szerző a közönségtalálkozón elmondta: a nők sokkal színesebb lelkülettel rendelkeznek, mint a férfiak, ami a nőkről íródott színművek figuráinak ábrázolásmódjában is visszaköszön - a darab azonban nem a megíráskor, hanem a színpadon teremtődik. Kiemelte, hogy a Két nő jó kezekbe került, a rendező saját női érzékenységét is beleapplikálta a színrevitelbe, mint ahogyan benne volt a két színész élettapasztalata is.

Cseh Judit rendező a szereplők személyiségének kibontásáról beszélt, ahogyan a próbafolyamat során egyre mélyebben mutatkozott meg a két nő belső világa. Hangsúlyozta, milyen fontos küldetést valósított meg a szerző azzal, hogy két nőre írt színművet, nagyon kevés lehetőség adódik ugyanis hasonló figurák életre keltésére a színpadi irodalomban. Fiatal színésznők számára bőségesen íródott szerep, időseknek is akad, ugyanakkor a köztes korosztály számára hiányoznak ezek a lehetőségek, különösen a kortárs magyar szerzőktől. Színházi pályafutására nagy hatással volt az Adáshiba - ennek fényében úgy gondolja, ezt a Szakonyit-művet rendezni is nagy lehetőség volt.

Tóth Enikő számára érdekes felfedezőút volt, hogyan éli meg, milyen eszköztárral ábrázolja a magányt két különböző karakterű színésznő. Zsurzs Kati figurája a szerep szerint belekeseredik az életébe, az általa életre keltett Edina viszont saját világot teremt magának, ami eleinte kiválóan működik is... A közönségtalálkozó hangulatára utalva elmondta, a 2017-es, felolvasószínházi bemutatón is érezhető volt, mennyire megy velük és a történettel a közönség, akkor a Bock Színpad nézőteréről senki nem mozdult, annyira várták a közös beszélgetést.

Zsurzs Kati - több nézői észrevételre reagálva, melyek szerint a szerző kiválóan ír nőkről - elmondta, a történetből azért az is kiderül, hogy Szakonyi, bár két asszonyról írt, nemcsak a nőkről tud mindent; speciális véleménye van a férfiakról, amely nem feltétlenül pozitív. Így a Két nő előadása alatt sok férfi is magára ismerhet a nők megszólalásai alapján.

A kétszereplős, keserédes drámát december 8-án mutatta be a Játékszín, melynek utazó produkciója lesz a darab.