Január 18-án kerül bemutatásra Szabó Erika főszereplésével a Parázs a szívnek című film. A művésznő a Játékszín Kölcsönlakás című produkciójában is látható, nem mellesleg pedig sok jelenetet színházunkban rögzítettek az alkotók.

A film érdekes lehet mindazoknak, akik kedvelnék egy igen jóképű, sármos tékozló színészfiú szerelmi kalandját a szépséges lánnyal, aki éppenséggel sürgősségi orvos is egyben. A róluk szóló pletykák pedig igen jól esnek az ember fülének: szerelem, szex, bánatos kis tanulság, némi reménykedés. No meg Shakespeare. Mese ez is, akár a többi. Vagy csak álom?

Viktóriát, a munkájában és magánéletében egyaránt szabálykövető, kissé merev doktornőt Szabó Erika alakítja, míg a hatalmas egóval rendelkező, tehetségét féktelenségével felélő Tamás szerepében Viktor Balázst láthatjuk. De feltűnik a vásznon Bezerédi Zoltán, Kertész Péter és Csöre Gábor is.

A film zenéjét Földi Albert , az Omega kísérőzenésze szerezte.

Operatőr: Szobrász András H.S.C .

Producer: Garami Gábor

A rendező, Vámos Zoltán a művészeti alkotómunka mellett mentőorvosként dolgozik, nemzetközi kutatások szakmai vezetője, vendégoktató számos honi és külföldi egyetemen, s egy Nobel-díjas kutatóval közös agykutatási projektben vesz részt.

Egy ilyen ívű karrier azonban sosem tántorította el, hogy egy egészen más területen is bizonyítsa tehetségét. Több éves rádiós, színházi és filmes tapasztalatokkal a háta mögött első nagyjátékfilmjével január 18-án debütál a hazai mozikban.

A magyarországi bemutatóval egy időben a Kárpát-medencében, a határon túli magyarlakta területeken, így a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken is bemutatásra kerül a film.