Libertine irodalmi reggeli Kovács Eszterrel és Szabados Ágival

A Játékszín Julius Meinl Színpadán Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon közösség alapítójával beszélget Szabados Ági.

KE_SZA_jatekszin.jpg


Kovács Eszter különleges életútja és hitvallása több reggelire való időt is megtölthetne, de ez a néhány óra is bizonyosan olyan gondolatokkal gazdagítja majd a közönséget, amelyekkel jó lesz hazatérni. Eszter sikeres marketingvezetőként döntött úgy, hogy szeretné megváltoztatni a mindennapjait, lelassítani, befelé figyelni, és másokat is megtanítani arra, miként tegyék ezt. Világlátását és életmódját a jóga, a mindfulness és a meditáció hármasára építette és építi a mai napig. Fontos és elismert nemzetközi tudósoktól és mesterektől tanult, tudását pedig egyrészt az általa alapított online közösségben, a Mat on the Moon-ban, illetve workshopjain és tréningjein adja át, másrészt a Libertine Könyvkiadónál nemrég megjelent kötetében, a Köszi, jól-ban, amelyben Eszter összegez minden olyan tanácsot, elméletet, módszert, tapasztalatot és gyakorlatot, amely hozzásegíthet minket egy teljesebben megélt élethez. Eszter ráadásul a trópusok üzenetét hozza el a fagyos decemberbe, hiszen megosztja a közelmúltban Balin szerzett élményeit, felismeréseit is.

2022. december 17. szombat, 11:00 óra

Jegyár egységesen 4900 Ft, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Jegyek
a linkre kattintva kaphatóak

fotó: Szabó Lilla