Szeptember 20-án, Horgas Ádám rendezésében lép színpadra Hegedűs D. Géza. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész a színház történetében először szerepel a Játékszínben.

A Játékszín Szervét Tibor által színpadra írt Virágot Algernonnak című produkciója 2015-ös bemutatója óta töretlen sikerrel szerepel a színház repertoárján, jóllehet, Daniel Keyes utópisztikus, felkavaró története nem a túlnyomórészt szórakoztató előadások sorát gazdagítja. Nemur professzor, Gimpy és az Apa hármas szerepét a kezdetektől Benedek Miklós játszotta sikerrel, aki az És már senki sem... című Agatha Christie-krimiben továbbra is látható a Teréz körúti teátrum színpadán. A Virágot Algernonnak három karakterét szeptember 20-tól Hegedűs D. Géza alakítja. A sokszorosan kitüntetett színész, rendező 1975 óta tagja a Vígszínháznak, melynek kötelékéből nem lépett ki egész pályafutása során. Az előadás a hónapban ismét csupán egy alkalommal, 26-án látható.A művész a Színházak Éjszakáján a Beugró című szituációs játékban is részt vesz. A közönség 21-én este kétszer is láthatja az improvizációs show-t, melyben Hegedűs D. Géza mellett többek közt Debreczeny Csaba és Markanczi Zalán is játszik.