PodCasting címmel indítjuk útjára podcastsorozatunkat. A kényszerű zárlat alatt a streamelt előadások után online hallgatható interjúkkal visszük közelebb a színészeket a közönséghez. A színház művészeivel Várnai Péter beszélget.

Tahi Tóth László a színház agy- és szívközpontjaként aposztrofálta a művészeti titkárságot, és a szakma jeles képviselői között Várnai Pétert is említi. Péter három éve tagja a Játékszín csapatának, azt megelőzően huszonnyolc évet töltött a Vígszínházban, másfelet a József Attila Színházban, de zenei intézményekben és a Filmgyárban is dolgozott. Munkája révén a színházművészet nagyjaival, legendás alakjaival – sokak mellett Tábori Nórával, Barta Máriával, Benkő Gyulával és Farkas Antallal is – személyes kapcsolatot ápolt. „Farkas Tóni bácsi korán bejárt a színházba előadás előtt, akkor is, ha csak a 3. felvonásban játszott. Jelmezben ült a büfében és osztogatta a New York cukorkát: tessék, itt egy nevjork – aztán ehhez mindig volt egy ízes megjegyzése. Ahányszor találkoztunk, mindig elhangzott a kérdés: „Nevjork van-e?” – meséli Péter, aki a bő félórás interjúkra korántsem ilyen egyszerű kérdésekkel készül. „Nem kellett sokat győzködni, hogy vállaljam el a feladatot – mondja –, együtt lélegzem a színházzal. Ismerem a művészeket, pont annyira, hogy eleget tudjak róluk, de mégsem mindent. Így aztán van kiindulópont, de mindig van hova eljutni egy-egy találkozás során.”

A PodCasting a Játékszín Spotify-csatornáján, a https://podcasting.jatekszin.hu/ oldalon hallgatható február 23-tól. Az első adás vendége Kolovratnik Krisztián. A színész kifejezetten élvezetesnek tartotta az interjút. „A titkárság folyamatosan jelen van az életünkben, hasonló, ráérős beszélgetésekre azonban soha nincs időnk. Jólesett – mondta, és hozzátette –, nem mellesleg, ha jól tudom, a végleges anyag maga a vágatlan felvétel, így aztán az adásoknak igazán emberi tud lenni minden pillanata, szeretni fogja a közönség.”

Keddenként interjúk, csütörtökönként felolvasás várja a hallgatókat a PodCasting-sorozatban.

Spotify: https://open.spotify.com/show/3v1FmMNXmbyE0s0KZcsgdr

Apple Music: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/podcasting-a-játéksz%C3%ADn-sz%C3%ADnészeivel/id1554872112