Huszonhárom tájelőadást játszottunk a nyári évadszünetben. Tíz városba kilenc produkcióval utazott trásulatunk többek közt Bánsági Ildikó, Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Lengyel Tamás és Nagy Sándor, összesen negyvennégy művész. Alakításaikat több mint tizennégyezer néző látta. A 2019/2020-as évadot szeptember 5-én nyitjuk a Teréz körúton.

Sikerdarabjainkkal indítunk a Játékszínben. Szeptemberben műsoron lesz az előző szezon két bemutatója: az első előadásnapon a Legénybúcsú négyes szériája kezdődik meg, a hó végén pedig hatszor játsszuk legkeresettebb produkciónkat, a Menopauzát. A négy dívához a szezonban Falusi Mariann csatlakozik, Szulák Andreával kettős szereposztásban játsszák a musical vegetáriánus, homeopátia- és ezotériamániás karakterét. A közönség láthat még Agatha Christie- és Hitchcock-adaptációt, a Szervét Tibor által színpadra írt Virágot Algernonnak című előadást, valamint hat klasszikus vígjátékot olyan rendezők színrevitelében, mint Szirtes Tamás, Horgas Ádám és Szente Vajk. A teátrum ismét részese lesz a szeptemberi, közös színházi megmozdulásoknak. 7-én, a Pozsonyi Piknik Fidelio Színpadán 16.40-től félórás zenés programban lép fel Náray Erika, Csonka András, Lévay Viktória, Szőlőskei Timea, Vadász Gábor és Kovács Gyopár. A 186-187-es standon idén is szezonnyitó kedvezménnyel várjuk nézőinket színházunk munkatársaival és művészeivel. Október 23-án délutánra plusz egy Legénybúcsú előadást tűztünk ki, melyre csak aznap és kizárólag a Piknik Játékszín-standján kaphatók majd jegyek – a korábban meghirdetett szeptember-októberi dátumokra már mind elkelt. Szeptember 21-én, a Színházak Éjszakáján újra gazdag kínálattal készülünk. 15 órától várjuk a gyerekeket a Bock Színpadon, a délutáni kulisszajárás, ahogyan az elmúlt években, folyamatos lesz egy- egy színész részvételével, a nagyszínpadon ezúttal rendhagyó Beugrót játszunk Novák Péter vezetésével, ismét készülünk a legvidámabb, interaktív verses műsorral, majd házibulival zárjuk az estét 21.15-től.

Az októbert a Bock Színpadon egy különleges, zenés irodalmi esttel indítjuk Szervét Tibor és Kendi Lajos közreműködésével, melynek címe: Szerelem.info.com