Szente Vajk első krimijét visszük színre a Játékszínben

Kortárs krimit mutatunk be a Játékszínben június 4-én. A Dominógyilkosság című bűnügyi történetet szerzőként Szente Vajk és Galambos Attila jegyzi. A nyolcszereplős drámában Fehér Tibor és Törőcsik Franciska debütál a Teréz körúti színházban, a főszerepében Lévay Viktória lép színpadra. A rendező: Szente Vajk.

„Foglalkoztat, mozgat, ami új – mondja Szente Vajk. – Rendezőként minden olyasmi, amit a hazai néző még nem láthatott, ilyen volt a Nagyvárosi fények műfaji világa, szerzőként pedig minden, amit én nem próbáltam még. Ilyen a krimi.” Agatha Christie-t rendezett már és nagyra tartja az ikonikus alkotó munkásságát, úgy fogalmaz, nincs az a tökéletes bűntény, amit ne írt volna meg. „Egyet azonban nem tudott, nem tudhatott megírni – folytatja – a mi korunkat, a mostani környezetet és a tömegmédia pszeudo-világában élő mai ember reakcióit.”

A Szente-Galambos-féle történet egy magasrangú politikusnak és szűk holdudvarának kellemesen induló, ám végül rémes hétvégéjét mutatja be. A külügyminiszterasszony, Victoria figurája kifejezetten Lévay Viktóriára íródott. Helyettesének szerepét Kolovratnik Krisztián játssza, a további karaktereket Fehér Tibor, Szerednyey Béla, Dobó Kata, Náray Erika, Kovács Gyopár/Törőcsik Franciska és Barabás-Kiss Zoltán/Makranczi Zalán alakítja.

A helyszín egy katamarán, ahol a külügyminisztérium nyolc fontos embere készül közös kikapcsolódásra. A negyvenes miniszterasszony épp öt napja foglalta el a székét, még alig ismeri munkatársait, így örömmel fogadja el helyettesének meghívását a hajójára. Kabinetfőnöke, politikai tanácsadója, személyi asszisztense, ügyvédje, sajtószóvivője és testőre vesz még részt a társaságban. Az este egészen kellemesen indul, mígnem előkerül egy levél. Innentől kezdve egészen másképp alakul a weekend, mint ahogyan azt eltervezték. Lassan kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik, mindenkinek van valami rejtegetnivalója… És a tengerről egyhamar nincs menekvés…

A Játékszín repertoárján több krimi – Nyolc nő, És már senki sem, A vád tanúja – szerepel. Bank Tamás igazgató évadról évadra koncepciózusan mutatja be mai alkotók munkáit, így a Dominógyilkosság lesz az első kortárs a műfajban. A produkció díszlettervezője Rákay Tamás, a jelmezterveket Kovács Yvette Alida és Rákay Tamás készítette, a dramaturg Lőkös Ildikó.