Májusban meghosszabbítottuk a vígjáték pályázatunk beadási határidejét, így eredményt is később, 2022. június 30-án hirdetünk.

Mint már korábban megírtuk, vígjáték megírására nyílt, jeligés pályázatot írtunk ki januárban magyar alkotók számára, akiktől olyan anyagot vártunk, amely eddig nem jelent meg és még nem is mutatták be. Kikötés volt továbbá az is, hogy a beadandó pályamű egy helyszínen játszódjon, 6-8 szereplős történet legyen, amely illeszkedik a megújult Játékszín modern, ugyanakkor a hagyományokat is ápoló arculatához.

Összesen 44 jeligés pályamű érkezett, melyek közt remélhetőleg ott lapul az a remek komédia is, melyet majd bemutatásra érdemesnek tart a zsűri, melynek tagjai: Zsurzs Katalin színművész, Lőkös Ildikó dramaturg, Szakonyi Károly író, Szente Vajk író, színész, rendező és Bank Tamás, a Játékszín igazgatója, a zsűri elnöke.

Mi magunk is izgatott kíváncsisággal várjuk, vajon ki lesz a győztes.